Pirto szeles logo 800

 

Belterület: 83 ha
Külterület: 3366 ha
Lakosság száma: 829 fő (2023. január 1.)


A település az 53-as sz. főút mentén, Kiskunhalastól északra 8 km-re fekszik, vasúton a Budapest - Kelebia vonalon közelíthető meg. A község területe korábban Halas határához tartozott. Nevét a tázlári határ felé eső, egykor volt Pirtóról nyerte, mely azonban már a múlt század közepén is csak nádas vízállás volt, s mára teljesen eltűnt.

Régészeti adatok alapján a terület a népvándorlás idején és az Árpád-korban is lakott volt. Pirtó 2017. augusztusában ünnepelte megalakulásának 70. évfordulóját. Folyamatos fejlődését kedvező földrajzi helyzete segíti. A település lélekszáma stagnál, a munkanélküliek aránya csupán 1 %.

A lakások vezetékes ivóvízzel ellátottak, vezetékes gáz is van. Megépült az ivóvíz vas – és arzénmentesítője. Vezetékes telefonrendszerrel ellátott a lakások többsége. A mobiltelefon szolgáltatók erősítőrendszerrel látták el községünket. A község belterületi útjainak 100 %-a aszfaltozott, korszerű világítással ellátott. Kiépült a kábeltévé hálózat. A szilárd- és folyékony hulladék megfelelő elhelyezésére több település és regionális összefogás hozhat megoldást középtávon. A településen általános iskola, óvoda van. A falu orvosi rendelővel, könyvtárral és művelődési házzal rendelkezik, körzeti rendőr működik a faluban. 2005. januárjától működteti a tanyagondnoki szolgálatot, mely a településen élő idős emberek számára biztosít segítséget. Társulásban gyermekjóléti szolgáltatást végez.

Az önkormányzat 112 millió Ft-os költségvetéssel és 177 milliós vagyonnal gazdálkodik. A fenntartási, fejlesztési feladatok érdekében az önkormányzat több intézményfenntartó-, ill. szolgáltató társulás tagja. A község életében négy civil szervezet vesz részt, közöttük a Pirtó Községért Közalapítvány és a 2001. évben alakult Település és Vállalkozásfejlesztő Egyesület. A falu a Milleniumi év tiszteletére főterén Szent István szobrot, 2002-ben Kossuth szobrot állított. Társulás keretében a helyi gyermekek üdültetését is biztosítja az önkormányzat.

A község gazdasága jellemzően a mezőgazdaságra épül. A külterület fele erdő. A többi, főként mezőgazdasági területen a szőlő, gabonafélék közül a rozs és az árpa, gyümölcsfélék közül a kiffer körte termesztése folyik egyéni és családi gazdálkodás formájában. A jelentős területű rét-legelő az állattenyésztést segíti, melyre főként a juh- és a szarvasmarha tartás a jellemző. A községben 9 gazdasági társaság működik a műanyagipar, útépítés, fafeldolgozás járművillamosság, tartály-, illetve kötöttáru gyártás és a műszaki fejlesztés területén. A harminc egyéni vállalkozó ipari, kereskedelmi és szolgáltató tevékenységet folytat, közülük négy vállalkozás jelentősebb árbevétel és foglalkoztatás szerint.

A község soltvadkerti és imrehegyi határában fellelhető „Nagy-rét” továbbá az „Ősborókás” buckás területek helyileg védettek. A Kiskunhalas határában lévők a Kiskunsági Nemzeti Park részévé váltak 2001-ben. A környék családi - baráti, csoportos kirándulások helyszíneként jöhet szóba, az aktív életmódot kedvelők is kihasználhatják a terület természet adta lehetőségeit terepgyaloglásra-futásra, vagy tereplovaglásra. Régen kirándulóhely volt a község déli részén található „Patkó-tó”, azonban mára teljesen kiszáradt. A település hagyományos rendezvényei a traktoros buckajárással egybekötött majális és az augusztus 20-i falunapon rendezett utcabál. 

Nyaranta bentlakásos alkotótábort tart a helyi keramikus-tanárnő gyermekek részére. A foglalkozásokon történeti edények, szobrok készülnek felrakással és korongozással. A bemutatóteremben a kiállított alkotások mellett, kis néprajzi gyűjtemény is megcsodálható.

A település legjelentősebb idegenforgalmi vállalkozása az 53. sz. főút 47. km-nél található Pirtó-Tanya Lovasfogadó. Az Uniós támogatással fejlesztett fogadó a szállás és éttermi ellátás mellett, megszervezi a vendégek tereplovagoltatását, kocsizását. A vállalkozás a Magyar Falusi-Tanyai Vendégfogadók Egyesületének tagja, üdülési csekk elfogadóhely.

 


PIRTÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA


6414 Pirtó, Dózsa György utca 19.
Email: onkormanyzat@pirto.hu
Telefon / Fax: 77/540-010
Adatvédelmi szabályzat

Elektronikus ügyintézési adataink:
Önkormányzat rövid neve: PIRTOONK
KRID azonosító: 156725157

Sorry, this website uses features that your browser doesn’t support. Upgrade to a newer version of Firefox, Chrome, Safari, or Edge and you’ll be all set.