„BUCKAJÁRATON - PIRTÓN”

 

Ha valaki a pusztába akarna kilovagolni, keresve sem találhat erre jobb helyet, mint Pirtó! Az erdők, a szőlősorok és a pusztaság egyaránt szép nyeregből vagy lovaskocsiról nézve.

Természetesen gyalogtúrákra is van lehetőség: ezek a vasútállomásról indulnak, és néhány óra elteltével a kiskunhalasi Sóstónál érnek véget. Ha a buckajárásra, falunapra vagy szüreti felvonulásra érkezik a látogató, még egy pohár Lakhegyi Mézessel vagy Cserszegi Fűszeressel is megkínálják a helybéliek. Mindez persze csak egy bogrács jófajta pörkölt mellett érvényes, ahonnan még a táncos párokra is pompás rálátás nyílik.

Buckajárás   Buckajárás

 

 

TÖRTÉNELEM

 

Belterület: 83 hektár
Külterület: 3366 hektár
Lakosság száma: 1027 (2007. január)
 

 

A település az 53-as sz. főút mentén, Kiskunhalastól 8 km-re északra fekszik. Vasúton a Budapest–Kelebia vonalon közelíthető meg. A község területe 1947-ig Kiskunhalas pusztája volt. Régészeti adatok alapján a terület a népvándorlás idején és az Árpád-korban is lakott volt. Neve a tázlári határ felé eső, a középkorban itt levő Pirtó faluról maradt meg, mely azonban a török időkben eltűnt. Utána évszázadokon át csupán buckás terület, illetve nádas vízállás volt ezen a helyen. A XVIII. században csupán fogadó állt itt, és csak a vasút 1882-es megjelenése adott lendületet a betelepülésnek. A lakosság először magányos szállásokat, tanyákat épített. Az 1920-as években tanyasi iskola épült, majd 1947-től önálló község lett Pirtó. A 2007. augusztus 20-i ünnepségen a település fennállásának 60. évfordulójára emeltek emlékművet, amely a 2002-ben állított Szent István szobor szomszédságában áll a falu főterén.

A településen általános iskola, óvoda, orvosi rendelő, könyvtár és művelődési ház működik. 2005. januárjától működtetik a tanyagondnoki szolgálatot, amely a településen élő idős emberek számára biztosít segítséget. Társulásban gyermekjóléti szolgáltatást is végeznek. A község életében négy civil szervezet vesz részt, közöttük a Pirtó Községért Közalapítvány és a 2001-ben alakult Település- és Vállalkozásfejlesztő Egyesület.


 

 

GAZDASÁG

 

A község gazdasága jellemzően a mezőgazdaságra épül. A külterület fele erdő. A többi, főként mezőgazdasági területen a szőlő, gabonafélék közül a rozs és az árpa, a gyümölcsfélék közül a kiffer körte termesztése folyik egyéni és családi gazdálkodás formájában. A jelentős területű rét-legelő az állattenyésztést segíti, amelyre főként a juh- és a szarvasmarhatartás a jellemző. Szőlőt 40 hektáron termelnek. Legkedveltebb fajta a Lakhegyi Mézes és a Cserszegi Fűszeres.

A községben 9 gazdasági társaság működik, tevékenységi körük a műanyagipar, az útépítés, a fafeldolgozás, a járművillamosság, a tartály-, illetve a kötöttárugyártás. A harminc egyéni vállalkozó ipari, kereskedelmi és szolgáltató tevékenységet folytat, közülük négy vállalkozás termel jelentősebb árbevételt.

A lakosság ellátását a faluban működő vegyes élelmiszerboltok és négy vendéglátó egység biztosítja. A községben posta és takarékszövetkezet működik. Közlekedés: napi több helyközi buszjárat indul Kiskunhalas és Soltvadkert irányába. Távolsági buszjárat is érinti a települést, tehát Szeged, Székesfehérvár és Kecskemét irányából is érkezhet ide a látogató.

A Budapest–Kiskunhalas között közlekedő vonat két helyen áll meg a községben.

       

 

 

RENDEZVÉNYEK

 


Májusi hétvége
– traktoros buckajárás

Augusztus 20. – falunap, utcabál

Szeptember – katolikus búcsú, szüreti felvonulás

     

 


 

 

 

  

IDEGENFORGALOM

 

A községen áthaladó 53. számú főút, valamint a Budapest–Belgrád vasútvonal miatt a település könnyen elérhető. Az innen kiinduló gyalogtúrák bármely évszakban kellemes kikapcsolódást jelentenek. Ennek során megismerhetik a vendégek a részben védelem alatt álló, Pirtó környéki tájat. A májusi buckajárás, az augusztus 20-i falunap és a szeptemberi szüreti felvonulás az egész község ünnepe. A lovaglást kedvelők a Pirtó Lovastanyáról indulva tehetnek túrákat. Ez egyben szállásként, étteremként és istállóként is üzemel. A községben él Tuska Pál, aki a szomszédos Kiskunhalason több évtizede szolgálja a lovassport ügyét.

Nyaranta bentlakásos alkotótábort tart gyermekek részére a helyben élő keramikus-tanárnő, Krebsné Tuska Zsuzsanna. Címe: 6414 Pirtó, Petőfi S. u. 86. A foglalkozásokon kerámiák, edények és agyagszobrok készülnek felrakással és korongozással. A házánál lévő bemutatóteremben a kiállított alkotások mellett kis néprajzi gyűjtemény is megcsodálható, amely a tanárnő szülőhelyéről, Tótkomlósról is tartalmaz berendezési tárgyakat.

   

 

VADÁSZAT

 

A község határában 4500 hektáron végez vadgazdálkodást a Patkótó Vadásztársaság. A területen az apróvadak mellett szarvas, vaddisznó és legnagyobb számban őz vadászható. 25 les áll rendelkezésre a 40 százalékban erdősült területen.

Információ: Kőszegi László elnök, 20/927-4545; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

   



  

LOVASTANYA

 

Cím, elérhetőség:

Az 53-as sz. főút 47. km-énél, Pirtó, Zsombostó dűlő 57. alatt található.
Vezetője:Tóth-Baranyi László
Telefon: 30/6305-649;
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: https://www.pirtolovasfogado.hu/

 


pirtói turizmus

 

 

 

 

 

Hajdan csárda működött Pirtón. A település legjelentősebb idegenforgalmi vállalkozása ennek örökségét viszi tovább. Az uniós támogatással fejlesztett fogadó a 22 fős szállás és éttermi ellátás mellett megszervezi a vendégek tereplovagoltatását és kocsizását. A vállalkozás a Magyar Falusi-Tanyai Vendégfogadók Egyesületének tagja, üdülési csekk elfogadóhelye.

    pirtói Lovas fogadó   pirtói Lovas fogadó   pirtói Lovas fogadó   pirtói Lovas fogadó

 

Programlehetőségek: lovasoktatás (kezdő és haladó), tereplovaglás, napos lovastúrák, csillag lovastúrák, vadászlovaglás, kocsikázás, borkóstolás és hideg-meleg étkezés.

pirtói Lovas fogadó   pirtói Lovas fogadó   pirtói Lovas fogadó

  

 

 


PIRTÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA


6414 Pirtó, Dózsa György utca 19.
Email: onkormanyzat@pirto.hu
Telefon / Fax: 77/540-010
Adatvédelmi szabályzat

Elektronikus ügyintézési adataink:
Önkormányzat rövid neve: PIRTOONK
KRID azonosító: 156725157

Sorry, this website uses features that your browser doesn’t support. Upgrade to a newer version of Firefox, Chrome, Safari, or Edge and you’ll be all set.